Az 1800-as évek elején a templom mellé épült Balázs család egykori lakóházából 2010. augusztus 20.-án nyitottuk meg a Falumúzeumot. A gyűjteményben több mint ötszáz beleltározott
műtárgy és dokumentum található. Közülük kiemelkedő az a satupad, amelynek aljában 1835-ös évszám látható és az 1850-ből származó festékbillog amellyel családi monogrammal jelöltek meg zsákokat. A vitrinekben levő dokumentumok a falu életének mindennapjaiba és egyéni emberi sorsokba engednek bepillantást. A parasztház három osztatú, a pitarból lehetett bejutni a konyhába, jobbra a tiszta szoba, ahol a vendégeket fogadták, balra pedig az a szoba ahol a mindennapjaikat élték.
A házban jellegzetes bőcsi bútorok, használati tárgyak, háztartási eszközök, főző és tároló edények találhatók. Az istállóban a földműveléshez és állattartáshoz kapcsolódó tárgyi eszközöket és tárgyakat tekinthetjük meg. A múzeum által megőrizzük a régmúlt értékeit az elkövetkezendő nemzedék számára.